2009. január 30., péntek

2009.január.30.

Először is Boldog Újévet, bár lassan esedékes a Boldoghúsvét is, olyan régen jelentkeztem. Ez az első bejegyzés az új helyen, miután átköltöztem a "Picikisfá"-ról. Ott megtámadta valami titokzatos számítógépes nyavalya a blogot, ezért Csibu áttette ide. Az első bejegyzések kicsit össze is keveredtek költözködés közben.
Úgy tűnik sokkal komfortosabbak az itteni körülmények, lehet képet és videót mellékelni például, ezzel fogok is élni tavasszal.
Nyár óta nem sok minden történt, novemberben annak rendje és módja szerint eltettem télire a fákat, most várjuk a márciust. Március 15. után ütemeztem be két hét szabadságot, remélem idén nem fog túl korán tavaszodni. Jó sok fám elpusztult tavaly, galagonyám csak kettő maradt, ezt a kettőt idén kell átültetni, ha most sem sikerül, szappuku!

2009. január 7., szerda

2007 és 2008-as bejegyzéseim

2007.03.17.

Hát, vágjunk bele!

Őszintén szólva, már meg is bántam az egész blogosdit, de Csibu olyan hipp-hopp összedobta, hogy nem volt időm visszakozni. Több okból félek az egésztől. Először is: érdekel ez egyáltalán valakit? Másodszor: miről fogok írni télen, amikor a növényeim a hó alatt alszanak? Harmadszor: lesz-e időm egyáltalán írogatni? Na, de ahogy Csipike, a jóságos törpe mondotta volt: "Fel a fejjel, ki a mellel, gyáva ember, aki nem mer!" A harmadik pont máris hatályba lépett, a családom nyomást gyakorol rám, hogy hagyjam abba és takarodjak a szobámba, amíg szépen beszélnek. Jobb lesz, ha hallgatok rájuk, mert már most sem beszélnek szépen.

Jó éjszakát!

2007.03.18.-19.-20.

Tegnap nagyon kellemes meglepetésben volt részem. Délelőtt szorgalmasan nekiálltam körmölni a napi blogbejegyzést, kinyitottam egy üveg bort is, végül egész jól belemelegedtem. Jó sokat írtam, de mindvégig volt egy kellemetlen érzésem: mintha kéménybe írnék korommal, úgysem érdekel senkit. Aztán úgy is járt a szöveg mintha kéménybe íródott volna korommal, mentéskor eltünt az egész. Na, mondom, ott egye meg a fene, nagy veszteség nem érte az emberiséget. Aztán este jött a meglepetés: a fórumon Zozimo kérdőre vont a lazsálás miatt. Úgy tűnik, mégiscsak van, akit érdekel blogisztikai tevékenységem. Ez ugye részben jó, részben kellemetlen. Jó, mert az ember nem érzi hiábavalónak a szövegelést, rossz, mert mostmár a napi penzumot, ha tetszik, ha nem, teljesíteni kell, különben virtuális tojásokkal leszek megdobálva és nemhogy irodalmi Nobel-díjat, de egy nyomorult Rózsa Ferenc-díjat se kapok. (Itt a blogon nem fogom használni a vigyorjelet (:-)), nem szeretem. Ha az olvasó nem érzi a szövegből hol a poén, úgyis rossz a fogalmazvány.)

Akkor most megpróbálom rekonstruálni a tegnapi bejegyzést:

Bemutatkozás:

Udvari Antal vagyok, férfikorom delén (53), eredetileg borász volnék, de már rég nem dolgozom a szakmámban. Jelenleg a tejipar kénytelen elszenvedni áldásos tevékenységemet (mit mondjak, a szenvedés kölcsönös). Van három imádott leánygyermekem, 20, 18 és 14 évesek. Feleségem kertész alapképzettségű óvónő, ő a szobanövények bolondja, ezért nem lehet nekem szobabonsaiom. Egyszerűen nem férnék be vele a lakásba. A Kertészeti Egyetemen kaptam diplomát valamikor a pattintott kőkorszakban, innen a vonzódásom a növényvilág és általában a természet iránt. Igaz, hogy csak féléves tárgyunk volt a botanika, de áldott emlékű Terpó professzor úr gondoskodott róla, hogy nyoma maradjon. Volt, hogy két hét alatt kellett 500 növényt megtanulnunk: latin név, rendszertani besorolás, morfológiai jellemzők, stb... Máig ebből élek, kb. kétszáz még mindig a fejemben van.

Bonsaival cirka hat évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni, talán az állatkerti Nemzeti Bonsai Gyűjtemény hatására. Mindenféle alapismeret nélkül ültettem különböző növénykezdeményeket margarinos és tejfölös poharakba, amik aztán annak rendje és módja szerint el is pusztultak. (Egy élte túl, még mindig csak 7 mm a törzsátmérője, de nagyon szép sekijoju-fukinagashi-hokidachi alakot vett fel az évek során.)

Aztán egy kényszerű munkahely-változtatás nyomán internethez jutottam. Beírtam a keresőbe hogy „bonsai”, rátaláltam a Bonsai lap.hu-ra, ott a Bonsai időutazás című topicra, azon belül pedig egy Endru nicknevű pasasra. Ez az Endru nevű fószer aztán, mint egy óvó bácsi, szépen, kézen fogva bevezetett a szakma rejtelmeibe. Vagy két évig csak olvasgattam a bejegyzéseit, mire meg mertem szólalni a fórumon (Azóta jól kinyílt a pofám, igaz?). Persze olvasgattam még ezt-azt hozzá, de állítom, hogy amit ma a bonsairól tudok, annak nagy részét Endrutól tudom. Örök hála érte!

Úgy három évvel ezelőtt örökbe fogadtunk egy csonttá soványodott kóborkutyát. Ő a Bakter, akit többnyire én sétáltatok. Mint köztudott, a Föld Isten kalapja és Magyarország az ezen kalapon pompálkodó bokréta. Amennyiben hazánk bokrétaságát alaptételnek vesszük, úgy Budakeszi minden bizonnyal a bokréta egyik szép virágszálának tekinthető. Bármilyen irányba indulok a Bakterral, negyedórán belül erdőbe érek (kivétel a déli irány, oda valami hülye szőlőt telepített). Ezek a hétvégi nagy erdőjárások nekem már legalább annyira fiziológiai szükségletemmé váltak, mint neki.

Most kb ötven növényem van. Azért nem tudom pontosan, mert a begyűjtés kellős közepén vagyok, még nem világos hány lesz a mennyi, mire letelik a szabadságom. (Meg hát többéves tapasztalat, hogy 1-2-3 fa nem éri meg a nyarat, akármit csinálok is.) A bonsai megnevezést gondosan kerülöm a saját növényeimmel kapcsolatban, mert bár vannak köztük már olyanok, amik tálban is jól mutatnának, egyelőre vödörben tartom őket. Hogy miért, arról az alábbi szakállas vicc jut eszembe: Az újonnan kinevezett püspök körútra indul egyházmegyéjében, és erősen nehezményezi, hogy egy kis faluba érvén nem köszönti harangszó. Mikor a plébánost kérdőre vonja, az így válaszol: -„Hát Püspök atya, annak, hogy nem harangoztunk, pontosan harminchárom oka van. Az első mindjárt az, hogy nincsen harangunk.” Nekem sincs tálam egyelőre, de azt hiszem jövő tavaszra már nem kerülhető el a beszerzése.

Mondhatom, hogy állandó, intenzív kapcsolatban élek a természettel. Hétvégeken az erdő, hét közben az én saját mini erdőm. Nehéz megítélni, de azt hiszem ez a mánia jó hatással volt a jellememre is. Mintha türelmesebb, belátóbb lennék - azt nem merem írni, hogy bölcsebb -, végtére is bármi történik, a rügyek jövőre is kihajtanak.

2007.03.21. Szerda

Igazán jólesik az a sok dicsérő szó,amit a fórumban írtatok a blogról, de egyenlőre nem igen szolgáltam rá. Ha valaki okulni tud az általam elkövetett hibákból, vagy esetleg ötletet kap a leírtakból, akkor majd talán megérdemlek némi elismerést.

Rövid beszámoló az elmúlt napokról:

Igazság szerint eléggé ellazsáltam a hét elejét, valahogy nem akaródzott kimenni a zimankóba. Mindenesetre a hét végén befejeztem a fáim rendbetételét, már mindnyájan a helyükön vannak. Ez a hely egy háromszintes polc, amit tavalyelőtt fabrikáltam. Feleségem szerint egy rozzant stelázsi és csak elcsúfítja a kertet. Őszintén szólva, ebben van is igazság, ideje volna méltóbb helyet találni. Ha végre eljutok odáig, hogy a kertrendezés is napirendre kerülhet, "majompóznákat" fogok elhelyezni mindenfelé. Tudjátok, ez egy oszlop, rajta egy kis platóval. Azért tartom jó megoldásnak, mert gyakorlatilag nem foglal helyet, alatta lehet bármilyen más növény, akár karalábé, akár tulipán.

Csináltam két jint agy szeldeltlevelű galagonyán és egy vackoron. Mészkénleves kezelést egyelőre nem kaptak, gondolom nem árt ha kicsit kiszáradnak, a száradás viszont mostanában nincs napirenden mifelénk.

Kipróbáltam a hajlítást is raffiás betekeréssel egy fagyalon és egy gyertyánon. Nem mertem simán megpróbálni, féltem, hogy eltöröm a törzset. Bevált a módszer, recsegett-ropogott a növény, de nem tört el. Már csak azt kell kikísérletezni, hogy meddig maradhat rajta a raffia.

Tegnap azért kimerészkedtem az erdőbe is, elmentem azért a gyertyánért, amiről már írtam egyszer. A magasfeszültségű távvezeték alatti írtáson, vastag tő, négy törzs, ha még emlékszik valaki. Sajnos beletörött a bicskám, - majdnem az ásóm is. Nagyon kiterjedt és vastag gyökérzete van, markológép kellene a kivételéhez. A szívem szakadt meg érte, de ott kellett hagynom. Vigasztalásul begyűjtöttem egy galagonyát a szomszédságából, ez se rossz. 41 mm törzsátmérőjű, hat, körkörösen elhelyezkedő, 10-15 mm-es, meredeken felfelé törő ága van, első ránézésre ideális hokidachi-alapanyag. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Miközben ásogattam, felbukkant egy középkorú hölgy – hogy mi a fenét keresett szemerkélő esőben az erdőben, azt nem tudom - és kedvesen érdeklődött, hogy mit csinálok. Ettől én általában a falnak megyek, de nem volt fal a közelben, viszont velem volt a Bakter. (Épp előtte akasztott ki, mert lebrunyálta a galagonyámat.) Na, gondoltam, bosszút állok a kutyán, igen zord ábrázatot öltöttem és így válaszoltam a hölgynek: - Elásom a kutyát!

A Bakter vigyorgott tovább, nem látszott megijedni, a nő annál inkább. Csak annyit tudott kinyögni: - Élve?!

Nem, mondom, agyoncsapom az ásóval – de igen rossz színész vagyok, és ezt már röhögve mondtam. (Érdekes, a hölgy nem is volt szőke.)

Rendbetettem nagyjából a nyilvántartásomat is, sajnos sok adat elveszett. Erről annyit érdemes elmondani, hogy három éve nyitottam egy excel file-t, ahol minden növénynek van saját adatlapja. A begyűjtés helye és ideje, a fajnév (latinul), a méretek (átmérő és magasság), az átültetések időpontja és a teleltetés időpontja szerepel benne, plusz egy megjegyzés rovat, ahova pl a növényvédelemmel kapcsolatos eseményeket rögzítem. Nagyon hasznos és tanulságos, érdekes például nyomon követni az évenkénti méretváltozást. Két héttel ezelőtt megpusztult a számítógépünk, és újra kellet telepíteni az operációs rendszert. Szerencsére egy időben a fontosabb dolgaimat floppyra mentettem – a gyerekeim által hazahurcolt mindenféle játékprogramoktól félve -, tavaly márciustól vesztek csak el az adatok.

Mára azt hiszem elég ennyi, vár egy kanyargós törzsű barkóca és egy vadrózsa, amit ma még haza kell hoznom.

2007.03.22. Csütörtök

12 °C, szikrázó napsütés, kevés felhő, enyhe szellő (tavaszi zefír, ahogy a költő mondja) lengedez.

Amint látjátok, új szolgáltatással bővül a blog, mostantól időjárás-jelentést is kaptok. Ez akkor lesz érdekes, ha esetleg több évfolyamot is megér a projekt: mondjuk ötven év múlva, amikor már narancsligetek zöldülnek az Alföldön, elnosztalgiázhatunk ezen a mai 12°C-on.

Ahogy ígértem is, tegnap kimentem a terepre. Begyűjtöttem a Rosa canina-t, ami nem egy különleges egyed, de mindenképpen szerettem volna egy vadrózsát és azt a növényt, amit először kinéztem magamnak a láncfűrészes gyilkos letarolta. Ez lehet, hogy meg sem marad, mert elég kevés gyökere van és tövig visszametszettem, ezt pedig Bonsaimi szerint a rózsa nem szereti.

Utána megvártam, amíg a Bakter előkeveredik a sűrűből és átballagtunk a barkócaberkenyéhez (Sorbus torminalis). Ezt egy nagyon szép helyen találtam: a Korányi szanatórium hátsó kerítése mellett csordogál egy erecske, egy szép kis fahíd vezet át rajta, a híd mellett pedig egy partoldal tövében nőtt a barkóca. (Sárga turistajelzés, ha valaki meg akarja nézni személyesen.) Óriás bükkök állnak körös-körül, és ha nem lenne ott a Korányi, „festő ecsetjére” kívánkozna a táj. (Egy tüdőszanatórium hátsó udvara viszont sajnos nem igazán festői látvány.) Miközben szorgoskodtam a barkóca körül, tekintetem feljebb tévedt a partoldalon, és mit látok? Két kis nyomorult gyertyán csimpaszkodik a felső peremén. Rögtön eszembe jutott Izleo szaktárs, miszerint lógok még neki egy gyertyánnal, és azon melegében kiástam ezeket is. Megjegyzendő, hogy ilyen partoldalakon nagyon érdekes növényeket lehet találni, tavaly egy mezei juhart és egy bibircses kecskerágót (Eonymus verrucosus) gyűjtöttem hasonló helyről.

Pár szót a barkócáról. Nagyon szeretem ezt a növényt, ősszel gyönyörű, meleg aranybarnára színeződik a lombja, szinte világít a többi fa közül. Szép alakú, bár nem túl kicsi levele van, könnyen gyökeresedik, szívós és igénytelen. Számtalan alfaja, változata van, elég hamar letettem róla, hogy kiderítsem, vajon az én két fám milyen subspecies-be, vagy convarietas-ba tartozik. Az biztos, hogy nem ugyanabba, mert a két évvel ezelőttinek vastagabb szövetű, sötétebb és erősebben szőrözött levelei vannak, mint a mostaninak.

Lassan elindulok az erdőbe az idei utolsó begyüjtő túrára. Van még kinn pár bükk magoncom, amiből majd jövőre vagy később erdőcskét akarok telepíteni. Hiába erőltetem az agyamat, a többi kiválasztott fa nem jut eszembe, pedig biztosan volt még jónéhány. Egyik öreg kollégám szavajárása: „akinek nincs esze, legyen notesze!” Ez igaz is, a baj csak akkor van, ha az ember elhagyja a noteszt, azaz elvesznek az adatok a számítógépéről.

2007.03.23. Péntek

6 °C, ólomszürke ég, esőszemerke. Szél egyelőre nem fúj, de be van ígérve az is. Olyan szobábanjómelegbenülős, ablakonkinézős idő van.

Szerencse, hogy tegnap elintéztem az utolsó idei begyűjtéseimet. 12 db formás kis bükkmagoncot hoztam haza, olyan szépek, hogy akár rögtön lehetne erdőt telepíteni belőlük. Egyelőre kis cserepekbe ültettem őket, majd megpróbálok kőlapot, vagy tálat szerezni jövő tavaszig a yose-ue-hoz. Eléggé sziklás volt a talaj, vagy inkább kissé talajos volt a szikla, úgyhogy sokat kellett krampácsolnom. Ez a minimum, amit megérdemlek, mert ez tulajdonképp már disznóság volt a részemről. Addig rendben van a dolog, amíg az ember mindenféle csökött, lecsonkolt, girbegurba, erdészetileg értéktelen fát hurcol haza, de ezek teljesen ép, egészséges kis fácskák. Ha erdész lettem volna és rajtakaptam volna magamat, jól belerúgtam volna a nadrágomba. És én meg egyetértettem volna magammal. (Karinthy: álmomban két macska voltam, és játszottam egymással).Ugyanott találtam jövő tavaszi begyűjtésre való fákat is, szintén erdőcskének való kecskerágókat.

Egyébként az erdő, -jó szokásához híven- gyönyörű. A cserjeszint elég régóta zöld már, de most egyik napról a másikra kizöldültek a gyertyánok is. (Illetve még nem teljesen, de finom, halvány szürkészöld árnyalata lett a lombjuknak.) A tölgyek és bükkök várnak még kicsit.

Nagy foltokban virágzik a télizöld meténg (Vinca minor), és van közel a Csacsiréthez egy fiatal bükkös, ami alá mintha vastag lila-fehér perzsaszőnyeget terítettek volna, az odvas keltike (Corydalis cava) olyan tömegben díszlik, amit sehol másutt nem látni. Láttam fehér ibolyát, napozó gyíkot és nünükét is. Ez egy nagyon jópofa bogár, a hatalmas potrohával és rövid szárnyfedőjével engem nagyfenekű, feketeruhás parasztnénire emlékeztet, ahogy vasárnap reggel iparkodik a templomba.

Most kaptam meg Csibutól a gleditsia magokat, hét végén elültetem őket a mamutfenyő-magokkal együtt.

Azt hiszem, mostantól ritkulnak és rövidülnek majd a bejegyzéseim, mivel a munka dandárján túl vagyok. Csak akkor írok majd, ha lesz miről írni, és persze ha lesz rá időm is.

2007.03.25. Vasárnap

14 °C, ragyogó napsütés, élénk légmozgás (magyarán: baromira fúj a szél).

Elvetettem a mamutokat, krisztustöviseket, meg pár erdei fenyő- és tujamagot is. Nagyjából Tomlinson mester instrukciói alapján csináltam, de azért nem egészen. Perlit, tőzeg és virágföld 1-1-1 arányú keverékébe ültettem, de nem tálcába, hanem kis ültető kazettákba, amiknek nem tudom a szakszerű nevét. Valamilyen préselt anyagból vannak, amin a növényke gyökerei át tudnak hatolni, így mindenestől lehet nagyobb cserépbe ültetni, ha itt az ideje. Egyszerűen belenyomtam a föld felszínébe a magot és 2-3 mm vastag homokréteggel fedtem.

Érdekes, hogy tavasszal, ha átmenetileg elromlik az idő, hogy megtorpannak a növények. Ahhoz képest, hogy milyen lendülettel indultak február végén - március elején, most helybenjárás van. A megduzzadt rügyek nem akarnak kibomlani, a már meglévő hajtások nem akarnak nőni. Persze lehet, hogy ez csak érzéki csalódás, mert ilyenkor az ember szeretné minél hamarabb teljes pompájukban látni a fáit és csak ezért tűnnek lassúnak a folyamatok.

Most kell résen lenni hernyóügyben! A frissen kikelt hajtásokat imádják a frissen kikelt hernyók, ezért naponta tüzetesen átnézem a már kizöldült növényeimet. Tavaly egy nap alatt legelte le az egyik hársam negyedét egyetlen hernyó.

2007.04.01. Vasárnap

Készüljünk fel a legrosszabbra, Felebarátaim!

Az enyhe tél után hatalmas invázióra számíthatunk a kártevők részéről. A szomszéd bodzabokrán annyi a levéltetű, hogy ennyit egy növényen én még nem is láttam, pedig kenyerem javát már megettem. Ami rosszabb, hogy a man-kengai galagonyámon komoly lisztharmat-fertőzést fedeztem fel, holnap permeteznem kell. Nemsokára jönnek a hernyók és bogarak is, legyünk résen!

2007.04.07. (Nagy) szombat

Ma gyönyörű idő volt, kicsit szeles, de napsütéses.

Megmetszettem az orgonát és a galagonyákat, a man-kengait meg is drótoztam. A lecsüngő törzsön az új hajtások elindultak felfelé és ez nem helyes magatartás a részükről.

A vackor és a galagonya jint bekentem mészkénlével, szabad nekik fehéredni.

A bükkmagoncok szépen hajtanak, de sajnos az idei begyűjtésből a vadrózsa, a szil, és ami a legfájdalmasabb, a „kanyargós”, nagy gyertyán egyenlőre nem mutat életjeleket. Még reménykedem. A Populus alba, amin elkapkodtam a törzskurtító légbujtást kihajtott, de a hatból csak egy ág. A fejemet legszívesebben a falba verném, mert már nagyon szép formája volt a fának. Most kezdhetem előről az alakítást. Ismét beigazolódott, hogy a türelmetlenség, a kapkodás a legnagyobb hiba, amit egy fatörpítő elkövethet.

Van örömhír is: a sajmeggy virágozni fog, hat darab bimbót fedeztem fel rajta!

Egyébként még nem is soroltam föl a növényeimet. Íme:

Van hat galagonyám, a legrégebbi a kis moyogi amit a kislányom csellótanárától kaptam négy éve, aztán egy két éve gyűjtött sokan, tavalyról pedig három: egy hegyes levelű, a man-kengai, aminek kicsi sötét levelei vannak és a petrezselyemszerűen szeldelt levelű, amin a sharimiki jint csináltam. Idén magamnak csak egyet gyűjtöttem be, azt a bizonyos vastag hokidachi-alapanyagot. Gyertyánból hét van, bükk kettő, mezei juhar kettő, borostyán kettő – egyik tavalyi dugvány -, barkócaberkenye három, ebből kettő idei, hárs három. Az egyik hársam háromtörzsű és már egész pofás. Vadkörtém négy van, két vastag moyogi egyelőre kicsi koronával, egy vékonyka chokkan és egy hegyes levelű változat. Van két fagyalom, egy Ligustrum ovalifolium amit a kerti bokorról csináltam légbujtással és egy Ligustrum vulgare amit az erdőből hoztam tavaly. Van egy sokan orgonám, egy sajmeggyem, egy idei vadcseresznyém, egy légbujtással készült szép kis tűztövisem, a szil és a vadrózsa, amik lehet hogy nem erednek meg, a most már sajnos féloldalas fehér nyár, az ígéretes chokkan Eleagnus angustifolia, egy húsos som és egy feketegyűrű som, egy bibircses kecskerágó, egy vadalma, amiből még csodát lehet művelni.

Van két fám amit még nem sikerült meghatároznom, egy vékonyka moyogi és a legelső növényem, a két éve kőre ültetett fukinagashi-hokidachi. Van még a tizenkét bükkmagonc. Ez így 57 fa, ha jól számolom, és ezen kívül szabadföldbe ültetve két mezei juhar, két tatárjuhar, két tölgy (azt hiszem kocsánytalan), három nyír, amiből egy talán elpusztult, egy sóskaborbolya, egy bükk, egy Cotoneaster (nem jut eszembe magyarul), egy gyertyán és öt tavalyi csavarfűz dugvány. Summa summarum: 75. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy mindből kész bonsai lesz életem végéig, de ha az ember mindent a várható élettartamához igazítana, nem is lenne érdemes bármibe is belefogni.

2007.04.14. Szombat

Gyönyörű, verőfényes idő, 25 °C.

A Cerasus virágzik, a szil úgy néz ki, hogy beindult, sok duzzadt rügy van rajta. A nagy gyertyánon is vannak rügyek, és talán élnek is. Eddig egész jó a mortalitás, a szabadföldben lévő harmadik nyír is kihajtott. Csak a vadrózsa teljesen kuka, sajnos. Mind a tizenkét bükkmagonc gyönyörűen kizöldült, öröm rájuk nézni. A kisebbik idei barkócát is beástam a kertbe cserepestül, mert nagyon kicsi a konténere és hamar kiszárad a földje. Ezt eredetileg De-qukinak szántam meglepetés-ajándékul, de nem jött össze újabb találkozó, és mivel teljesen levélbe borult a fa, már nem is szállítható.

Apró, zöld hernyókat találok újabban, és összesodródott leveleket, amikben belül valaki lakik. Holnap az életükre török, kapnak egy adag Zolone-t.

Egyre szebb az erdő, ilyenkor a legjobb kiválasztani a jövőre begyűjtendő növényeket is, mert még teljesen ép a lombozatuk, se kártevő, se betegség, se időjárás nem tett benne kárt. Találtam is ma egy ezüsthársat (Thilia argentea), egy szép kis somot (Cornus mas) és újabb tatárjuhar magoncokat (Acer tataricum). Megnéztem a márciusban visszatemetett vadalmát és vadszilvát (?) is, úgy néz ki hogy élnek, bár elég nyomorultul néznek ki szegények. Nem csoda, nem sok gyökerük maradt.

Ma lekötöztem az öregebbik barkóca ágait és megdrótoztam az egyik vackort, mert a tavalyi hajtásokat túl egyenesnek találtam. A galagonyákat folyamatosan nyírogatom, mert iszonyatos tempóban nőnek. Az olajfűz (ezüstfa, Eleagnus) legalsó ága – fájdalom – elhalt, így most elég féloldalas a kinézete.

A magvetésem teljes kudarc, egyetlenegy icipici növénykét vélek felfedezni, de hogy ez tuja, erdei fenyő, mamutfenyő, krisztustövis, vagy csak egy gyom, még nem derült ki. Azt hiszem, túl rövid időre (1-2 óra) áztattam be a magokat és az öntözést is sűrűbben kellett volna eszközölnöm.

2007.04.19. Csütörtök

Nagyon szép napsütéses, bár kissé hűvös (16-20°C) idő volt ma.

Ma megejtettem a tápozást, megkapták az osmocot adagjukat a fáim. A vadrózsa rügyezik! Kettő darab duzzadt rügy készül kipattanni. Az idén megeshet az, ami még sohasem sikerült: minden begyűjtött és átültetett növényem túléli szerető gondoskodásomat.

Virágozni fog a Ligustrum vulgare és az Eonymus verrucosus is, úgy látszik, lassan termőre fordulnak a fáim.

2007.06.02. Szombat

Hogy rohan az idő, már június van és én áprilisban írtam utoljára a blogba. Hát igen, a kezdeti balsejtelmeimnek volt némi alapja, többnyire se időm, se kedvem, se témám a napi (heti?) rendszerességű írogatáshoz.

Mindenesetre most egy rövid állapotjelentést adok:

Sajnos a kanyargós, idén gyüjtött gyertyánom elpusztult, úgy látszik Murphy törvényei a bonsainevelésre is érvényesek. „Ha az ember x mennyiségű növényt gyűjt be egy évben és abból y mennyiségű elpusztul, ezen elpusztult fák halmazában egészen biztosan megtalálható a szívünknek legkedvesebb is, melyhez a legvérmesebb reményeinket fűztük.” Megdöglött a Populus albám is, amit tavaly légbujtottam és ősszel anélkül vágtam el a törzsét, hogy meggyőződtem volna a megfelelő gyökérzet kifejlődéséről. Az az egy ág is leszáradt, ami a tavasszal kihajtott. Ez alkalomból a Baromarcú megtisztelő címet adományoztam magamnak.

Ha emlékeztek, februárban visszatemettem egy vadalmát és egy vadszilvát hogy jövő tavaszig erősödjön a gyökerük. Nos, ezeknek a száraz tavasz tett be, miután kifakadtak a rügyeik eső híján pár hét alatt kiszáradt mind a kettő.

Ennyit a halálesetekről, evezzünk derűsebb vizekre. A többi fám hál istennek gyönyörűen fejlődik, hetente permetezem őket Mospilan-Microthiol-Wuxal koktéllal, apró rágásoktól eltekintve se betegség, se kártevő nyomai nem mutatkoznak. Jövő héttől váltok, mivel a Mospilanom elfogyott és nem tudtam szerezni újabb csomaggal, a Microthiolról pedig lebeszéltek, mert állítólag a kéntartalmú szerek perzselést okozhatnak. Ennek lehet alapja, galagonyákon láttam erre utaló jeleket.

Gyűlnek a jövő tavaszi begyűjtésre váró fák, épp ma fedeztem fel munkába menet a buszból kitekintve egy egész liget fehér nyár csemetét nem messze pedig Gleditsiákat, szintén „kitermelhető” méretben. A gond csak az, hogy ez a Fogarasi út mentén van, Kőbányán, ahonnan nem kis logisztikai feladat lesz hazamenteni Budakeszire - ráadásul BKV-val - a növényeket.

Az áprilisban kinézett ezüsthársról mostanra lemondtam, mert időközben iszonyatos méretű leveleket növesztett magának, ezt leszámítva pillanatnyilag tizenkét fa várja, hogy hazahozzam.

2007.06.06. Szerda

Csapadékosra fordult az időjárás, naponta átvonul egy-két zivatar, a zivatarok között fülledt meleg az idő. Tegnap kicsit darabosra sikeredett a zápor, egyes híradások szerint dió, mások szerint cseresznye nagyságú jég esett – végül is a dió is még csak cseresznye nagyságú. Szerintem egyébként a borsó és a cseresznye között volt a mérete, szerencsére csak néhány percig tartott, így bár kicsit megpaskolta a fáimat, nagy kárt nem okozott.

Tegnapelőtt munkába menet az Egis gyógyszergyárnál leszálltam a buszról és megnéztem a kölyöknyárfákat közelebbről is. Nem túlzok, több száz tíz centitől egy méteresig terjedő csemete nő ott, rögtön ki is jelöltem egyet magamnak, de tavasszal lehet hogy még válogatok.

Tegnap a gleditsiáknál szálltam le, itt nehezebb a dolog, úgy tapasztaltam, hogy elég korán felnyurgulnak, az egy centi átmérőjű fának is már fél méter magasan van az első ága. Sajnos csak az ötmilliméteres átmérőjűek tűnnek megfelelőnek, de ebből is van ott jó pár.

2007.06.09. Szombat

Ma kuka meleg volt - 30°C -, most zuhog az eső, megjött a menetrendszerinti zivatar. Épp hogy hazaértünk a Bakterral az erdőből, kis híján nyakunkba kaptuk az égi áldást.

Nem jártunk hiába, végre találtam egy fácskát ami talán jó lesz mame bonsainak. Van ugyanis két tálam, évekkel ezelőtt vettem őket. Az a méret és tipus, amiben a távol keleti import növényeket árulják, tehát elég kicsik. Egy évig lakott bennük az egyik galagonya és a borostyán, de hamar kinőtte mindkettő. Régóta keresek olyan alapanyagot, ami nem pálcika vékony és egészen lent ágazik el. Most találtam egy vackort, ami a földtől öt centire már bokrosodik, kb másfél centi átmérővel, pici kerek levelekkel. Kapott egy ízléses csokornyakkendőt nejlonzacskóból, jövő márciusban magamévá teszem. Most már csak a másik tálnak kell lakót találnom.

Ez a levélméret téma egyébként csalóka dolog. Épp most néztem meg azt a galagonyát, amit tavaly tavasszal ültettem vissza az erdőbe, mert nem tetszett a levele. Egy évig nevelgettem, de túl nagy és szabálytalan levelei voltak, az egész olyan kedélytelen, szakadt benyomást keltett, ezért inkább visszavittem. Hát, mit mondjak, most baromi jól néz ki. Egyenletes méretű sötétzöld levelekből álló tömött lombja van, kedvem lenne megint begyűjteni. (De persze nem teszem.)

2007.06.22. Péntek

Fújt egy kis szél tegnap, erre mondják a hírekben, hogy „orkánerejű ”. A napokig tartó fülledt, 35 fokos kánikula után betört egy hidegfront, eléggé szélsőséges viselkedést produkálva. A legfelső polcról a tűztövist átfújta a szomszédba, amennyire a kerítés innenső oldaláról meg tudom ítélni, nagy kárt nem tett benne. Sajnos szomszédék nyaralnak, nem is tudom, mikor jönnek haza. Valaki mindenesetre talpra állította a fát, talán a házvezetőnő, vagy mi. Locsolni csak slaggal fogom tudni, mert nem érem el. (A tűztövist, nem a házvezetőnőt.)

Egyébiránt csodálatos színjáték volt a tegnapi vihar. Igaz hogy a legnagyobb részét a Moszkva téri metrómegállóban szorongva töltöttem, de amit láttam belőle, az lenyűgöző volt. Mint egy Bruckner-szimfónia, fenséges, komor és méltóságteljes. Ilyen húsz kilométeres, vízszintes villámokat nem is láttam még.

Egyébként jól vagyunk, a fák egészségesek, egyedül a vackorok levelein látható némi varasodás. Bevittem egy levelet a Moszkva téri Hermesbe és a roppant készséges, roppant szakszerű és roppant bőbeszédű szakértő-eladó állapította meg a diagnózist.

2007.07.08. Vasárnap

Ma találtam egy nagyon attraktív kis somot nem messze a bükk magoncok begyűjtési helyétől, a partoldalban. Egészen bizarr formája lett, ahogy az eső kimosta a földet a gyökerei közül. Írtam a múltkor, hogy találtam egy mame vackort, most megvan a másik mame növény is, egy jó 3 cm átmérőjű, de csak 10 cm magas gyertyán. Kicsit még vacillálok, mert a gyertyánnak azért elég nagy a levele ehhez a bonsaimérethez, de majd meglátjuk. Ha nem lesz harmonikus az összhatás, legfeljebb nagyobbra nevelem.

Három növényemnek a fejlődésével nem vagyok pillanatnyilag kibékülve. A kecskerágóm nem akar nőni, nem hoz új hajtásokat, sárgulnak, pöndörödnek a levelei. Azt hiszem, túlöntöztem, most próbálom ritkábban itatni. A Korányi mögül begyűjtött barkóca és gyertyán se működik, a gyertyán félő hogy elpusztul. Ahogy tavasszal kihajtott, úgy is maradt, kevés és pici levele van, amik fokozatosan leszáradnak.

Úgy döntöttem, átrendezem a növényeimet. Szétszedem a polcot, pontosabban átalakítom egyszintesre, mert túl nagy napsugárdózis éri a legfelső szinten ülő fáimat. Azt tapasztaltam, hogy egyedül a tűztövis, a fagyal és az olajfűz (ezüstfa, Eleagnus) szereti az intenzív, állandó napsütést, a többit megpróbálom félárnyékba tenni. Persze ezt majd csak tavasszal tudom lebonyolítani, az állandó, mondhatni krónikus időhiány miatt.

2007.09.09. Vasárnap

Nagyon kellemes kora őszi idő van, 20-22 °C, erős szél, szikrázó napsütés, amit gyorsan átrohanó felhőtömbök szakítanak meg olykor.

Hát vége a nyárnak, amihez hasonlót még nem értem meg. Két hétig 40 fok körüli hőség volt, eső egy csepp se, kész csoda, hogy megúszták a fáim. Már amelyik, mert azért vannak nyolc napon túl gyógyuló sérülések, sőt az egyik gyertyánom – az Izleonak ajándékozott fa tesója – exitált. Még nem dobtam ki, hátha valami csoda folytán tavasszal kihajt. A legszebb galagonyám teljesen lepörkölődött, néhány árva halványzöld vízhajtás van csak rajta, most nagyon csúnya szegény. Szerencsére vannak rajta friss zöld rügyek is, úgy néz ki, hogy túlélte a sokkot. Mindegyik gyertyán és galagonya megégett többé-kevésbé, a kecskerágó félig lekopaszodott. Érdekes, az erdőben élő fák ugyanezeket a tüneteket mutatják, sőt ma láttam több fiatal, 6-8 méteres gyertyánt teljesen levél nélkül, csak a termés lóg rajtuk vastag fürtökben. A legjobban még a szabadföldben éldegélő fáim viselték a trópusi meleget, bölcs döntés volt az almafa alá ültetni őket.

Én ilyenkor már a tavaszra készülök, legalábbis lélekben. Olyan szemmel nézegetem a növényeimet, hogy már a tavaszi alakító metszésen gondolkodom. A tűztövisem termést hozott, egy árva fürt bogyó piroslik rajta. Azt tervezem, hogy mostantól egészen virágzásig nem metszem meg egyáltalán, hátha jövőre tele lesz terméssel. Azt hiszem, csinálok egy-két légbujtást is jövőre tűztövisről, fagyalról és lehet, hogy madárbirsről és loncról is.

2007.12.21. Péntek

Nyakunkon a karácsony! Elröppent ez az év is épp olyan gyorsan – vagy talán még gyorsabban - mint a többi. Általában azt tapasztalom, hogy ahogy múlnak az évek, egyre gyorsul az idő, vagy talán csak én lassulok, ezért tűnik így. Annyi előnye van a dolognak, hogy hamarabb lesz március, a rügyfakadás és a nagy bonsai-munkálatok hónapja.

Novemberben eltettem télire a fáimat. Az időpont kiválasztására van egy teljesen automatikus, roppant kényelmes módszerem. Évek óta egy diófa alá zsúfolom őket, a fa lehullott leveleivel betakarva. Amikor a diófa teljesen lekopaszodik, akkor van itt az ideje a téliesítésnek, kb. november közepe táján.

Végre van digitális fényképezőgép a családban, tavasszal meg tudom mutatni a szebb fáimat a bonsai-fórumon. Tulajdonképpen a nejemnek vettem születésnapi ajándékul, de nagyon gyorsan rájött, hogy alapvetően nekem fájt rá a fogam. Az a baj, hogy roppant zsugori vagyok, nem visz rá a lélek, hogy minden apropó nélkül olyan dolgot vegyek, ami a szememben luxusnak számít.

A mégnagyobb baj, hogy normális tálaim sincsenek még, pedig tavasszal ki kéne már ültetni pár növényt a vödréből. Az OBI-ban vettem két kerek bonsai-tálnak felcímkézett valamit, de még csak lyuk sincs rajtuk, vékony falúak, fehérek és nem fagyállóak, ezen kívül csak a két pici – mame – tálam van. Valahogy át kéne már jutnom Budaörsre vagy Érdre Imi valamelyik boltjába, de mint említettem zsugori vagyok, azon kívül időm sincs. Most például szabin vagyok, de négy köbméter sóder várja, hogy feltalicskázzam az utcáról. Megyek is, amíg teljesen át nem fagy az egész. Bővebben majd tavasszal.

2008.március 03.

Újra itt a tavasz, indul a szezon. Tegnapelőtt nekiálltam előszedni a diófa alól a fáimat, a galagonyákat és még pár más fát át is ültettem, aztán elfogyott a virágföldem. A tavaly gyűjtött szilt drasztikusan megfaragtam –harapófogóval, ha túléli jól fog kinézni. A hokidachi-jelölt galagonyával is elpiszmogtam néhány órát, nagyon sok farigcsálnivaló volt rajta. Ezt a fúrógép-flexibilis tengely-marófej célszerszámmal csináltam. Ma vettem 40 kiló virágföldet, viszont közben elkezdtem átalakítani a polcrendszert (a „rozzant stelázsit”), lefestettem zöldre két tálat amit még a télen vettem, egyszóval kapkodok össze-vissza. Annyi mindent szeretnék egyszerre csinálni,azt sem tudom hol kezdjem. Menni kéne az erdőbe is begyűjteni, bár most a tavalyinál kevesebb fa vár rám odakint. Új faj nincs is, csak egy vadszilva, meg a gleditsiák a Fogarasi úton. Most már nem vagyok olyan lelkes, nem biztos hogy bemegyek a városba értük. Kaptam viszont igéretet egy kedves tótkomlósi bonsaios kollégától Celtis occidentalisra, madárbogyófára, amire rég fáj a fogam. Cserébe keresek neki a Virágvölgyben egy szép kis bükköt, no meg van egy barkócám is, amit fel tudok ajánlani.

2008.március 05.

Végre készen van az új polc. Kicsit soká tartott a barkácsolás, de talán egy-két évig ez most elég lesz. Valamivel több a férőhely, kényelmesebben kezelhető, mert zömmel egyszintes és a nagyobbik része árnyékban van. Talán az idén nem pörkölődnek meg olyan csúnyán a fáim.

Sokkal szebbnek nem mondható, de hát mindenféle maradék deszkából buheráltam össze, így a design a praktikum mögé szorult.

Holnap folytatom az átültetéseket, ezerrel. Közben buzgón fényképezek, a már évek óta meglévő katalógusrendszerű nyilvántartásom kiegészül fotótárral is.

2008.03.06.

Hat növényt ültettem ma át, ami gyalázatos teljesítmény. Igaz hogy emellett fotóztam is, meg archiváltam a képeket, egyszóval sokat piszmogtam a gépnél, ami ráadásul piszok lassú.

A kecskerágóm állapota kicsit aggaszt, mivel meglepve észleltem az átültetéskor, hogy szinte nincs is gyökere. Valami nem oké, nem találtam el az igényeit, tavaly alig fejlődött, szinte csak döglődött egész évben. Lehet, hogy a talaj összetétele, vagy szerkezete nem kedvező a számára, talán kötöttebb talajt szeretne. Sajnos csak találgatok, semmi konkrétumot nem tudok erről a fajról.

Korszakalkotó ötletem támadt ma, mivel egyre nehezebben igazodom el a növényeim között, el fogom őket keresztelni. Lesz például Gyuri gyertyán, meg Béla galagonya, biztosan könnyebb lesz így az azonosítás. Egy már biztos, az öregebbik barkóca Teofil, sőt Theofil lesz. Ez valahogy illik az egyéniségéhez.

Úgy döntöttem, hogy összekapom magamat egy kicsit és valamivel rendszeresebben fogom vezetni a naplót. Annyi minden történt tavasz óta, a társadalom széles tömegei pedig nyilvánvalóan ki vannak éhezve az új információkra. Tehát lássuk: Azzal indítottam ugye a szezont, hogy átépítettem a "stelázsit", most van egy rövid kétszintes és két hosszú egyszintes polcom. Pillanatnyilag éppen elférek, de jövőre már ez is kevés lesz. Az sem tetszik, hogy a kétszintes rész túl mély árnyékba került, szóval még messze nem értem a végére a helykeresésnek. Márciusban 18 növényt gyüjtöttem be. Egy kicsi vackort (Pyrus archras), három mezei szilt (Ulmus silvestris), egy komoly bükköt (Fagus silvatica), egy pici, de vastag gyertyánt (Carpinus betulus), két somot (Cornus mas). Két sajmeggyet (Cerasus), egy csíkos kecskerágót (Eonymus europeus), egy bibircses kecskerágót (E. verrucosus), egy fehér nyárt (Populus alba), egy tatárjuhart (Acer tatarica), egy izmos keskenylevelű ezüstfát (Eleagnus angustifolia) és három vadszilvát, vagy valami olyasmit (?). Idén mertem először megkockáztatni, hogy nem tápdús talajkeverékbe, hanem sima sóderbe ültetem őket. Eddig ragyogóan működik a dolog, nőnek, mint a bolond.

Szegény bükk az egyedüli, aki az utolsókat rúgja. Ő egy jó kétméteres fa volt, 7 cm-es átmérővel, két törzzsel, sokáig vacilláltam, hogy egyáltalán megpróbálkozzam-e a kiemelésével. Ez már ugyanis nem az én méretem, ehhez már akkora földlabda kellene, amit én sem kiemelni, sem hazacipelni nem tudok. Aztán győzött a mohóság és mégiscsak nekiálltam. Pechemre félidőben elkezdett zuhogni az eső, se otthagyni, se nagyon megázni nem akarván elkapkodtam a dolgot, szegénynek alig maradt gyökere mire kijött, föld meg aztán végképp nem volt rajta. Kihajtott ugyan, mostanáig éldegélt is, de aztán elkezdtek fonnyadni a levelei. Már csak három működő levele van, de nyílván ez is le fog száradni. Nagy csalódás ugyan nem ért, mert körülbelül erre számítottam, de bölcsebb dolog lett volna otthagyni, ahol találtam. A vackort és a gyertyánt a meglévő két kis tálamba szánom mame méretűnek nevelve, ha a gyertyán csak ekkora leveleket hozna, mint most, jó is lenne erre a célra. A vadszilvákkal kellemes meglepetés ért, mert csak kiemelés után derült ki, hogy nem egy, hanem három növényről van szó.

Aztán átültettem egy csomó fát, többek között a galagonyáimat is, sajnos. Ez a bonszájozás egy olyan szakma, amit egy életen át kell tanulni és sajnos legtöbbször az ember a saját hibáiból tanul. Még 6-8 év után is követ el az ember súlyos baklövést, mint most én a galagonyákkal. Tudtam, persze hogy tudtam, hogy érzékenyek a gyökérmetszésre, Endru többször is írt erről a fórumon, ennek ellenére elszúrtam az átültetést. Három éve voltak utoljára átültetve, nagyon sűrű gyökérgubancot neveltek azóta és én most gondosan kifésültem a gubancot. Gyökérmetszést nem csináltam, mert az ugye veszélyes. Most van két félhalott és két egészen halott galagonyám, egyedül a Bélák nevű kéttörzsű fa élte túl különösebb megrázkódtatás nélkül, neki nyilván nem volt olyan kócos a gyökérzete. Szerencse, hogy a Rezsőnél (hokidachi) nem volt esedékes az átültetés, de Borbála (moyogi) és Barnabás (man-kengai) exitált. Borika volt az első galagonyám, ráadásul ajándékba kaptam, a szívem szakad meg miatta. Ha a gyilkolási módozatokat nézzük, már profibb vagyok egy képzett bérgyilkosnál, nyírtam már ki fát légbujtással, túlöntözéssel, kiszárítással, átültetéssel. A mérgezés, az akasztás és a golyó még hiányzik a repertoárból.

A múltkor a fórumon nagyképűen oda nyilatkoztam, hogy a fáinknak sokkal jobbak a túlélési esélyei nálunk, mint kint az erdőben. Hááát....

2008.06.16.

Az IWIW-en bóklászva felfigyeltem egy "Bonsai Varázs" fedőnevű valakire. Ilyeneket ír: "A bonsai-ok eladók! Kérésre küldök árakat. Ha a pillanatnyi kínálatból nem talál megfelelőt, a kívánt fajtából és módon elkészítem az ön bonsai-át." "Amiből lehetséges, bonsai-t csinálok. Sokszor abból is, amiből nem lehet.” Mellékelve néhány szánalmas és néhány ígéretesnek tűnő alapanyag fotója, mint eladó "bonsai". A legidősebb sem több 6-8 évesnél, alakítva egy-két éve lehetnek. Kicsit szemérmetlennek tűnik a dolog. Ez ugyanaz a módszer, mint amit a barkácsáruházak művelnek, bepalizni a tájékozatlan, kissé sznob vásárlót, eladni valamit, ami nem is az, aminek mondják, lehetőleg irreális áron - bár azt nem tudom, ezek a csihatagok mennyibe kerülhetnek.

Első mérgemben írtam neki egy pikírt mailt, persze választ nem kaptam. Remélem nem egy ismerős a fórumról, nem szívesen bántanék meg barátot.

2008.06.18.

Három napja feltettem a fórumra a Gyuri gyertyán fotóját és nem várt, elsöprő sikert aratott. Nem mondom, érdekes törzse van, de a koronája még kialakulatlan, sok évig kell még vele piszmognom, mire én is meg leszek elégedve a külalakjával. Mindenesetre, érdekes módon azóta sokkal nagyobb tisztelettel nézek rá.

2008.06.23.

Van még egy folyamatban lévő gyilkosságom, amiről még nem szóltam. Még március végén kaptam ajándékba a kislányom barátnőjének anyukájától egy Ficus retusát. Szép öreg példány, de erősen leharcolt állapotban volt, a tál aljába például fóliát tett a Vera, hogy ne follyon ki a víz a lyukon. Azóta küzdök az életéért, kaptam tanácsokat is, ezek szerint hetente permetezem Wuxallal, próbáltam sokat öntözni, keveset öntözni, mindezek ellenére pusztul elfele szegény. Most már intenzív osztályon van, bezacskózva, szép vastag penészbunda nőtt rajta. Egészen még nem adtam föl a reményt, mert egy pici kis hajtás elindult a törzs alsó felén. Hátha mégis sikerül megmenteni.

2008.06.25.

Azt hiszem, törvényszerű, hogy épp Kínában alakult ki és Japánban jutott tökélyre a bonsaikészítés művészete. Konfucius, a tao és a buddhizmus filozófiájában gyökerezik alapvetően. A természettel való meghitt együttlét, a nyugodt szemlélődés, a külső-belső harmónia kivetítése egy-egy szép kis fa. Ami a nyugati, zsidó-keresztény kultúrkörben terméketlen semmittevésnek, meddő köldöknézésnek számít, az keleten gyakran a lényeg. Nyugaton fontos a gyors siker, a nyugati ember feltétlenül tevékenykedni akar, hasznos, vagy minimum kellemes dolgokat csinálni, de állandóan. Nem kéne pedig. Néha meg kellene állni és csak hallgatni a fű növését.

Jó ideje, már ha a fáimat nézegetem, nem csak a pillanatnyi állapotukat látom, hanem azt is, hogyan fognak kinézni egy, öt, tíz, vagy húsz év múlva. Ilyenkor az idő elveszti a megszokott dimenzióját, szinte lényegtelenné válik.

2008.07.15.

Tegnap töltöttem be a huszonhetedik életévemet (sajnos duplán). Délutános vagyok, éjjel fél tizenkettőkor értem haza. Csend és sötétség fogadott, óvatosan lopakodtam be a lakásba, nehogy felzavarjak valakit. És ahogy benyitok a nappaliba, mint egy giccses amerikai filmben nagy ováció harsan, ott az egész család, torta, sőt torták, pezsgő, puszijobbról, puszibalról. A lényeg viszont, hogy pont beletrafáltak a vágyaim közepébe, kaptam két gyönyörű tálat Imi boltjából, egy 31 cm-eset és egy 38 cm-eset. Ez annyit jelent, hogy jövő márciusban már lesz minimum két bonsaiom, mert ugye a vödörlakók még nem azok.