2010.március 26.

Gizellát (gyertyán) némiképp átfazoníroztam. Ilyen volt tavaly márciusban:

És ilyen most:

Azt hiszem a saját anyukája sem ismerne rá, átváltozott vékony lábú, nagyseggű trampliból értelmiségi hölggyé. Elég sokára jöttem rá, hogy ebből a fából soha nem lesz szép moyogi.

Baltazár névre hallgató fajtársa is alakulgat, lassan égető szükségem kezd lenni tálakra.

2010.március 24.

Így néz ki a "hurc" üresen:






Összecsukva kényelmesen belefér a hátizsákba. Elég primitív szerkezet, nem hiszem, hogy szükséges tervrajzot mellékelni, ha valaki esetleg le akarja koppintani. Az alsó élére még kell tennem valami támasztó, vagy párnázott felületet, mert mire hazaértem, véresre dörzsölte a gerincemet.

Hársfa bácsinak kénytelen voltam eszkábálni egy ládát, mert nincs akkora edényem, amibe belefért volna, nagyon drasztikus gyökérmetszés nélkül. Azt meg nem kockáztatjuk, ha már így megdolgoztatott.


Örömmel jelentem, hogy már két (2) bonsaiom van. A Rezső galagonya mellett most már a Sanyika hárs is tálban csücsül.

2010.március 23.

Beindult a szezon, már egy hete itthon vagyok szabadságon és dolgozom, mint az igavonó barom. A helyükön vannak a fák, amit kellett, át is ültettem. A tavaly bevezetett "költséghatékony" komposztos keveréket használom, úgy tűnik, megfelel.

Barkácsoltam egy hátra vehető eszközt, a komolyabb yamadorik hazajuttatásához, az egyszerűség kedvéért "yamadorihazahurcolóhátikészülék"-nek neveztem el (röviden hurc, vagy cipeke).

Ma felavattam, hazahoztam vele egy minimum 50 kilós hársat. Most jöttem rá, hogy a yamadorizás is egy japán küzdősport, mindenesetre legközelebb ha ilyenre vállalkozom, előtte bepelenkázom magam.

2009.11.22. Vasárnap

Hogy felfrissítsük az időjárás-jelentés hagyományát:
Randa, ködös, ólomszürke idő van már napok óta, 10 fok körüli a hőmérséklet, a H1N1 imádja, szaporodik is szépen.

Ma eltettem télire a fákat, bár nem vagyok biztos benne, hogy szükség van egyáltalán erre a takarásos eljárásra. A növényeim mind "idevalósiak", a környéken gyűjtöttem be őket, megszokták ezt a klímát, valószínűnek tartom, hogy takarás nélkül is vidáman átvészelnék a telet. Ráadásul egyre enyhébbek a telek, idén még jóformán nem is volt fagy, pedig már november vége kezd lenni. Azért biztos, ami biztos, becsomagoltam őket, időbe belefér, nyugdíjba beszámít, nem kockáztatunk.


Mindig meglep, hogy milyen kis helyen elférnek.

2009.november 20.

Én mindig koratavasszal járok yamadorizni, de most kivételt tettem és tegnap hazahoztam a kis nyírfát. Elég macerás volt a kiásása, mert a hajdanvolt kőművesek épp a kertnek ebben a sarkában földelték el a házépítés összes hulladékát; beton-, tégla-, betonvas darabok, de még féldecis pálinkásüveg is gazdagította a humuszt.

Készséggel elismerem, hogy ez így nem különösebben attraktív (fallosz a biliben), de az embert azért áldotta meg az ő teremtője vizuális fantáziával, hogy el tudja képzelni, 5-10 év múlva milyen szép kis chokkan lehet ebből, feltéve, hogy hajlandó lesz megfelelő helyeken hajtásokat hozni és persze életben maradni. Ezen kívül nyírfából csak három vagy négy magoncom van a kertben, de azok egyelőre nagyon vékonykák, belátható időn belül nem lesznek bonsai-érettek.

2009. 09. 06.

Vége a nyárnak, abszolut eseménytelenül telt, legalábbis bonsai szempontból. A tavasszal gyüjtött kökény nem hajtott ki, úgy látszik, ezzel a fajjal nincs szerencsém, a többiek viszont élnek, ha nem is mind virulnak. A gyertyánok, hársak, az egyik galagonya és az egyik juhar csúnyán leperzselődtek, pedig árnyékban tartom őket:

Lövésem sincs mi lehet az oka, talán túlöntözés.

A törzsátfúrásos ágapplikációk sikeresnek tünnek, a fagyal szépen belenőtt, a vadrózsánál hagyom még egy évig, hogy jobban összeforrjon.

A mai kiránduláson találtam egy szenzációs hársat, sajnos elfelejtettem lefotózni. Majd legközelebb, ha arra járok. Ezt tavasszal mindenképpen hazahozom, ha egy napig kell vele dolgoznom és talicskával kell érte mennem az erdőbe, akkor is! Tegnap találtam gleditsiákat, (úgy látszik mégsem kell Kőbányáról hazacipelnem) és láttam egy gyönyörű háromtörzsű madárbogyófát (Celtis) is. Sajnos ez már felnőtt példány és nem találtam csemetét sem körülötte. Érdekes a budakeszi flóra, itt minden van, még két szelídgesztenyéről is tudok a Virágvölgy fölötti erdőben, hogy azok hogy kerültek oda, az talány. Sajnos, éger nincs, pedig abból szép bonsait lehet nevelni.

Mellesleg már három kutyával járom az erdőt, a Bogyó nevű tündéri kis pumiszerűség egyszerűen átköltözött a második szomszédból, nem annyira az én, mint inkább a Dönge személyes varázsának köszönhetően. Lehet, hogy van benne egy kis homoerotikus beütés.

Ha még egy kutya idekeveredne valahonnan, azt már magam is soknak tartanám.

Érdekes egyébként, hogy mennyire megváltoztak a szempontjaim az évek során az alapanyagok kiválasztásánál. Az első években az egész növényt néztem, lényegesnek azt tartottam, hogy szép, formás kis fa legyen, mindegy milyen törzsvastagsággal. Ma már csak a törzset nézem, maximum az érdekel emellet, hogy van-e alul ága. Azt hiszem, okosodtam egy kicsit, elsősorban a saját rossz tapasztalataim alapján. A régebbi fáimnak ugyanis már kezd szép koronája lenni, de a törzsük még mindig szánalmasan vékony.

2009.05.04.

Vasárnap sikerült szert tennem egy nyírfára (Betula pendula), pontosabban opciót szereztem rá. Még a télen vettem észre, hogy tőlünk nem messze az egyik keresztutcában egy kis nyír senyved belenőve a drótkerítésbe. Rögtön szerelemre lobbantam iránta, egyuttal a fogam is megfájdult rá. Most végre sikerült szóba elegyednem a ház asszonyával, aki épp a fűnyírást irányította a kertben és ígéretet kaptam, hogy novemberben kiáshatom az egyedet. Ő tulajdonképpen azt szerette volna, ha azonnal eltakarítom az útjából, dehát ezt május elején már nem vállalhattam.

Végre kihajtott a márciusban begyüjtött vastag szil is, de érdekes módon juharlevelei nőttek (?). Azóta csak ülök és csöndben bámulok magam elé. Már észrevettem magamon máskor is az elhülyülés apró és kevésbé apró jeleit, de ilyet eddig nem csináltam. Még soha nem néztem szilnek a juhart.