2010. április 5., hétfő

2010.április 5.

Nem nyugszom, amíg nem szerzek kökényt magamnak. Tekintve, hogy kiásnom eddig nem sikerült - túl mélyen gyökerezik - tegnap kiballagtam az erdőbe és csináltam három légbújtást.



























Igyekeztem légmentesen becsomagolni, hogy lehetőleg ne száradjon ki novemberig, de számomra ez így is lutri. Eddig csak félbevágott virágcseréppel csináltam légbújtást, amit rendszeresen öntözni tudtam, hát ezt most nem fogom tudni. Reménykedem, aztán majd meglátjuk.

Idén infrastruktúrális beruházást is ezközöltem, vettem egy gyorscsiszolót. Alaposan le volt olcsózva az egyik nagy barkácsáruházban az alapgép, nem tudtam ellenállni. Marófejeket egy másik nagy barkácsáruházban vettem hozzá, mert azt meg ott lehetett kapni. Mért is lenne minden egy helyen. Mostantól csudálatos odukat, jineket fogok alkotni. (Vagy legalábbis megpróbálom.)

Az idei begyüjtéseim száma jócskán elmarad a tervezettől. Megint elfolyt az idő, erre alig maradt szűk két nap.

Az idei szaporulat:

Tilia:
Betula pendula (őszi begyüjtés):
Celtis occidentalisok (Szuky ajándékai):































Gleditsia triacanthos:
Carpinus betulus:


2 megjegyzés:

  1. A légbujtások nedvesen tartásához, -ha majd komolyabban felmelegszik az idő- szerintem szükség lesz további nedvesítésre.Egy fecskendővel és injekciós tűvel ezt meg lehet oldani.Én egy körte leválasztásánál, ha jön a meleg, infúziót fogok alkalmazni, rákötve a zsákra a csövet, csak a 2 literes palackot kell majd töltögetni.

    Sok sikert!
    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  2. Kösz az ötletet, ez a fecskendős megoldás bennem is felmerült. Az is nehezíti a dolgomat, hogy a "tetthelyet" nyárra embermagasságú dudva fogja körülnőni.

    VálaszTörlés